Horoszkóp, az ember asztrológiai fotója

A horoszkópkészítés, egy eléggé összetett feladat.

Laikusként, általában azzal vagyunk tisztában, hogy mi a napjegyünk és maximum a hetilapok, vagy fórumok napi horoszkóp leírásait olvassuk el. Pedig az asztrológia tudománya ennél sokkal összetettebb. Nem elég csupán azt tudni, hogy milyen csillagegyűek vagyunk, azaz a napjegyünket, hanem ugyanilyen fontos az aszcendensünk és a hold jegyünk is. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy amikor elkészíti egy szakember a horoszkóp, vagy asztrológiai elemzésünket, olyan, mintha egy fotót készítene rólunk, az életünkről. Akár még térképhez is hasonlíthatjuk, hiszen elég sok, a hétköznapi ember számára érthetetlen jelölést használ.

Képtalálat a következőre: „horoszkóp”

Vannak a bolygók jelei, a csillagjegyek, különböző házak, együttállások, fényszögek….és még sokféle más szimbolika.

12 csillagjegyet különböztet meg a nyugati asztrológia, melyek 4 elem szerint oszlanak csoportokra, és három minőség szerint, megint 3 csoportra.

A 12 jegy, a kos, a bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas, bak, vízöntő és a halak néven ismertek.  A 4 elem, a tűz, a levegő, a föld és a víz. E szerint a tűz csoportba tartozik a kos, oroszlán és a nyilas. Levegő csoportba, az ikrek, mérleg és vízöntő. Föld jegyek a bika, szűz és bak. Vizes jegyek pedig a rák, skorpió és halak.

A három minőség szerinti osztályozás a következő:

  • kardinális / erőteljes / mint a kos, rák, mérleg, bak.
  • fix a bika, oroszlán, vízöntő, skorpió
  • változó az ikrek, szűz, nyilas, halak.

 

Ha megnézünk egy horoszkópelemzést, sokkal mélyebb vetületeket fedezhetünk benne, mint amit egy-egy bulvár újság lehoz napi horoszkóp címen. Ha mélyebben érdekel a téma, érdemes megkeresni egy asztrológust, hiszen sok mindent megtudhatunk magunkról általa. Egy jó horoszkóp készítő őszintén, jó indulattal mondja el ,amit az adott képletben lát, természetesen a megengedhető kereteken belül, és nem próbál meg ráhatni, manipulálni. A horoszkóp megmutathatja képességeinket, akadályainkat, azokat a dolgokat, amiken érdemes változtatnunk, amit fejlesztenünk kell ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életet tudjunk élni.

Vissza a Főoldalra